Vivien története

Vivien 2013-ban született, veseproblémákkal, nefrózis szindrómával küzd, emiatt folyamatosan kezelésekre, vizsgálatokra van szüksége. Szigorú diétát követ, több étrend-kiegészítőt is szednie kell, hogy kis szervezete ellenállóbb legyen a betegséggel szemben. A speciális felügyeletet igénylő kislányt édesanyja egyedül neveli, kistestvérével, Kevinnel együtt. Segítséget a nagymamától kapnak. Bár a kezelése alapvetően ingyenes, az utazásokkal, étrend-kiegészítők és nem támogatott gyógyszerek megvásárlásával járó kiadások gyakran megterhelők a nagyon szerény körülmények között élő család számára. Alapítványunk 2020. szeptember 16-án online adománygyűjtő akciót indított, hogy közösségi összefogással fél évre elegendő étrend-kiegészítő árának és négy utazás költségeinek terhét vehessük le az édesanya válláról.

Összefogásunk eredményeként, a nagylelkű adományozóknak köszönhetően összesen 1032 lej gyűlt össze, amelyből 132 lejt banki átutalással, 900 lejt online bankkártyás adományozással ajánlottak fel Viviennek a segíteni vágyók.

Vivien jelenleg is rendszeresen jár vizsgálatokra, családja pedig mindent megtesz, hogy nehéz körülményeik ellenére a kislány bátran fel tudja venni a harcot a továbbiakban is a betegségével szemben.